udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 45 találat lapozás: 1-30 | 31-45

Névmutató: Csurulya Csongor

1999. június 24.

Székelyudvarhely új társulata, a tavaly alakult Tomcsa Sándor Színház 1998. nov. 6-án tartotta megnyitó előadását Móricz Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékával. Az elmúlt szezon előévadnak volt tekinthető, hiszen a vendégművészek folyamatos foglalkoztatására az anyaszínházi elfoglaltságuk miatt nem volt lehetőség. Csupán az említett előadást láthatta a közönség, valamint a más színházakkal kialakult együttműködés jegyében kapott produkciókat. 1999 júniusától viszont minden tekintetben állandó színházi tevékenység kezdődik. Tizenkét főállású színész alkotja az udvarhelyi társulat magját: Boér Orsolya, Csiki Csengele, Csurulya Csongor, Deme Róbert, Dunkler Róbert, Fincziski Andrea, Gábor László, Lőrincz András, Pető Nóra, Sarkadi Zoltán Gábor, Sütő Udvari András. Mellettük olyan nagyszerű művészek segítik az együttes munkáját, mint Molnár Gizella, Vitályos Ildikó, Balázs Éva, Krizsovánszky Szidónia. A művészeti vezető Merő Béla mellett rendezni fog Lohinszky Loránd, Nagy István, Gáspár Tibor, tárgyalások folynak egy fiatal romániai végzős rendező szerződtetéséről is. Látható lesz meseelőadás, zenés bohózat, magyar darab, klasszikus vígjáték, történelmi dráma, kabaré és kísérleti stúdióelőadás. A helyi előadások mellett nagy hangsúlyt fektetnek a tájelőadásokra is. /Tájékoztató a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./

2003. július 26.

Négy új színésszel bővül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, közölte Szabó K. István, a társulat rendezője. A Csehov-évre való tekintettel, az orosz szerző Sirály című komédiája lesz az első bemutató. Sajnálatos, hogy két magyar állampolgárságú színésznő, Pető Nóra és Vidovenyecz Edina letelepedési gondok miatt megvált a társulattól. Csurulya Csongor pedig a marosvásárhelyi rendezői főiskolán folytatott tanulmányai miatt távozott Udvarhelyről. A három távozó színész helyére négy végzős fiatalt szerződtetnek: Szalma Hajnalka, Szűcs Gellért és Ráduly Csaba Kolozsváron, Szász Krisztina a marosvásárhelyi színiakadémián végezte tanulmányait. Az új évad tervezett előadásai: Füst Milán A lázadó című darabja, operett is lesz, Budai Dénes Csárdás című művét Dehel Gábor alkalmazza színpadra, Cocteanu Vásott kölykök című kisregényének feldolgozása és a Hamupipőke kerül előadásra. /Szász Emese: Tomcsa Sándor Színház. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 26./

2006. november 17.

November 17-én mutatja be a szatmári Harag György Társulat Carlo Goldoni Különös történet című játékát. Az új évad második darabját Csurulya Csongor erdélyi származású pesti rendező állítja színpadra, a főszereplő Rappert Gábor. /S. L.: Goldoni Szatmáron. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 17./

2006. december 27.

Több erdélyi magyar színház már szilveszter előtt bemutatja szórakoztató előadásait. A Csíki Játékszínben a Lili bárónőt mutatják be, ugyanezen a napon a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Csárdáskirálynőt játssza. A temesvári Állami Csiky Gergely Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata ajánlja az ünnepekre a Nekem élet a színház, illetve a Botrány az operában című előadást. Idén elmarad a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház hagyományos, jótékony célú előadása. /Zenés játék „előszilveszterre”. = Krónika (Kolozsvár), dec. 27/ A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulata előadása, a Csókos asszony című operett néhány perccel éjfél előtt ér majd véget, Meleg Vilmos rendezésében. Hetedik éve, hogy a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szilveszter napján zenés, szórakoztató előadással búcsúztatja az óévet. idén Vaszary János A vörös bestia című zenés vígjátékát mutatják be, Csurulya Csongor rendezésében. A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának HAccáré – HAccacáré című műsorban sok zene és tréfás jelenet kap helyet, rendezője Tóth-Páll Miklós. A színház előcsarnokában megnyílik Janicky Pál A régi Szatmárnémeti című kiállítása, az Ady Endre és a Szentgyörgyi Albert Társaság szervezésében. A fotótárlaton kívül a közönség az 1920–30-as évekből származó színházplakátokból álló gyűjteményt is megtekinthet. Nagy István idén is írt és rendezett politikai kabarét. A Románia csatlakozásából és a magyarországi belpolitikai viharokból ihletődött zenés-táncos kabarét EUkúrtuk? címmel mutatják be Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában. A városban továbbá a Hahota színtársulat ezen a héten mutatta be Pecázás a zavarosban című, Nóti Károly és Lőrincz Miklós bohózataiból összeállított kabaréját. Karácsonykor láthatta a közönség Gáspárik Attila és Nagy István rádiókabaréját, a Megállj, megállj, Európa című műsort szilveszter napján közvetíti a Marosvásárhelyi Rádió. Rádiókabaré készült idén Kolozsváron is: a Szomszédnéni Produkciós Iroda és Felméri Péter műsorát két héttel ezelőtt mutatták be a Donát úti stúdióban, a rádióban pedig 31-én délután lehet meghallgatni. A kolozsvári Magyar Opera operettdalokkal kedveskedik a közönségnek szilveszter estéjén, a Vivát 2007!, avagy Hallod-e Rozika, te? című opera-kabaré 18 órakor kezdődik. /Régi idők igézetében. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

2007. július 25.

Csurulya Csongor rendező nyerte el a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti igazgatói állását. Ugyanakkor a tavasszal felvett két fiatal színészen, Varga Mártán és Molnos András Csabán kívül három új művésszel is bővült a társulat: Márton Rékával, a marosvásárhelyi színművészeti egyetem végzősével, valamint Gábos Albinnal és Benedek Botond Farkassal, a kolozsvári BBTE színművészeti szakán végzett diákokkal. /Új művészeti igazgató a Tomcsa Sándor Színházban. = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./

2007. július 31.

Megújulva készül az új színházi évadra a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata. A meghirdetett művészeti vezetői állás betöltésére Csurulya Csongor rendező, a társulat egykori színésze bizonyult a legmegfelelőbbnek a versenyvizsgán. A színházi évad végén több színész is távozott a társulattól, a vezetőség tervei közt ezért szerepel még újabb színészek alkalmazása. Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója elmondta, az új évad előadásának próbái augusztusban fognak megkezdődni. A következő évad repertoárjában négy tervezett előadás szerepel: Euripidész: Elektra című műve Sorin Militaru rendezésében, a produkcióban az Udvarhely Néptáncműhely is szerepet vállal, John Kander–Foster Ebb: Kabaré című musical (rendező Puskás Zoltán), valamint a Federico Garcia Lorca: Yerma című tragikus költeménye (rendező Csurulya Csongor), végül a mesejáték, A császár új ruhája című produkció Andersen és Jevgenyij Svarc művei alapján, Béres László rendezésében. /Szász Emese: Székelyudvarhely. Új tagok a Tomcsa társulatnál. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 31./

2007. szeptember 4.

Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója elmondta, az évadot tizenhat színésszel kezdi a társulat, nyolcan idén csatlakoztak az udvarhelyi színházhoz. Csurulya Csongor személyében augusztustól új művészeti vezető is van, Patkó Éva rendező pedig az ősz folyamán csatlakozik a társulathoz. Négy saját darabbal, két nagyszínpadi produkcióval, egy stúdióelőadással, valamint egy gyerekelőadással készülnek az új évadban. Az Euripidész: Elektra című színművet október 18-án mutatják be. /Szász Emese: Bővül az udvarhelyi színház. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 4./

2008. február 8.

Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című költeménye került előtérbe a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház havi rendszerességgel jelentkező legújabb felolvasóestjén, melynek nem titkolt célja, hogy „bevonzza” a fiatalokat a kultúra házába. Az előadások sikerességét példázza, hogy már iskolákba is kaptak meghívást felolvasóestek tartására. Eddigi műsoraikban Tamási- és Shakespeare-drámákból, valamint görög tragédiákból adtak elő. Az előadóestek rendezői Csurulya Csongor és Patkó Éva színházi rendezők. /Bágyi Bence Jakab: Udvarhelyi „kulisszatitkok” = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./

2008. február 12.

Gyergyószentmiklós után Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színház is bemutatja Federico García Lorca Yerma című tragikus költeményét, az utóbbiban főszerepben Tompa Klára marosvásárhelyi színésznővel. A székelyudvarhelyi előadás rendezője, Csurulya Csongor szerint a Yerma „mai történet, balladai mélységekkel”. A mozgáselemekkel megtűzdelt előadáshoz a Ghymes együttes zenéjét használták fel. Nyilvános beszélgetéssorozatot indít február 13-ától a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A De mi lett a nővel? című előadás után a Nézőszemmel című rendezvényen jelen lesznek a produkcióban játszó színészek és a darab rendezője is. /Kovács Csaba: Egy dráma, két olvasat. = Krónika (Kolozsvár), febr. 12./

2008. április 11.

Kiss Csaba marosvásárhelyi származású, Magyarországon élő kortárs drámaíró Világtalanok című két részes drámáját mutatja be április 11-én a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, Kövesdy István rendezésében. A drámában a társadalom perifériáján tengődők életképeiből megrázó szociológiai problémák tárulnak fel. Szatmárnémetiben április 11-én mutatja be a Légvár című előadást az Északi Színház Harag György Társulata, Csurulya Csongor rendezésében, Henrik Ibsen szövegeinek felhasználásával. A 2007-től a társulathoz szerződött rendező a Solness építőmester című drámát használta kiindulópontként, de egy másik darabjából, a Ha mi, holtak feltámadunkból is emelt be szövegrészeket. /Jánossy Alíz: Világtalanok: dráma újsághírből. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./

2008. május 23.

Tíz napig látta vendégül Brassó a IV. Interetnikai Színházi Fesztivált. Szinte senki nem tudott erről a rendezvényről, amit kétévente, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának hathatós támogatásával, más-más városban szerveznek meg. A magyar sajtó hozta a hírt, egy-egy lap a programot is, de a potenciális közönséghez, a helybéli román színházlátogatókhoz nem jutott el a hír. A jegypénztár előtt nem volt tolongás. Akik estéről estére eljöttek, azok maximum negyvenen lehettek. Két stúdióelőadást leszámítva, nem volt teltház. Nagyon ritkán jöttek el színészek és rendezők, akik végignézték kollégáik előadását. Szakújságírók sem képviseltették magukat. Valószínűsíthető, hogy az interetnikai fesztiválok kizárólag Zsehránszky Istvánon állnak vagy buknak. Ő az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának helyettes államtitkára, szervező és színházkritikus. Ennek a kizárólagosságnak vannak előnyei és hátrányai is. Előny, hogy minden második évben megszerezheti hozzá a támogatást. Azonban semmilyen válogatás nem határozta meg az interetnikai fesztivál jellegét. A sok esetlegesség miatt arra nem marad idő, hogy valamilyen karaktert adjanak az éppen soron következő seregszemlének. A fesztivál jó alkalom volt egy újabb tanácskozás megszervezésére az új színházi törvény alkalmazási szabályairól. Kovács Attila, a Brassó Megyei RMDSZ elnöke utalt rá: jó lenne, ha Brassónak lenne magyar színháza. Házy Bakó Esztert kitüntették a jó szervezésért. A Szatmári Északi Színház Harag György Társulata A bárónő és a komorna című előadással volt jelen, Szilágyi Regina rendezésében. Béres László gyergyószentmiklósi Yerma-előadása, mellett a székelyudvarhelyi Yerma (rendező Csurulya Csongor) is szerepelt, a Figura Stúdió Színház kortárs orosz szerző, Vaszilij Szigarev darabját, a Fekete tejet mutatta be Brassóban, a Nagyváradi Állami Magyar Színház Az őrült és az apáca című előadást, a Csíki Játékszín meseelőadással jelentkezett, Budaházi Attila dramatizálásával és rendezésében a Trapitival. Kiemelkedő előadás volt a brassói fesztiválon a tavaly alapított Aradi Kamaraszínház Rudolf Hess tízparancsolata című produkciója. A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Akadémiai Műhelye Ibsen Nóráját mutatta be Patkó Éva rendezésében. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház két előadással szerepelt. /Hegyi Réka: IV. Interetnikai Színházi Fesztivál – Brassó. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./

2008. július 4.

Jövőre más elnevezéssel, feltehetően más formában zajlik majd az idén huszadik jubileumát ünneplő kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja. Az eddigi megnevezés – határon túli magyar színházak fesztiválja – kötöttsége miatt a színházak úgy érezhették: alanyi jog a fesztiválon való részvétel. Idén a kerek évforduló miatt a szokásosnál is több előadást válogattak be, azonban a kínálat a tavalyinál is gyengébb volt. Idén először a szakmai zsűri a legjobb zenés, szórakoztató előadást is díjazta. Köllő Katalin harmincvalahány produkciót végignézve megállapította: alig 7-8 ütötte meg azt a művészi színvonalat, amely elvárható egy színházi előadástól. Darvay Nagy Adrienne, a fesztivál egyik művészeti tanácsadója bejelentette, ez volt az utolsó, jövőre nem vesz részt a rendezvénysorozatot előkészítő munkálatokban. A fesztiválra kevés politikus jött el, szakállamtitkár képviselte a kormányt. A nyitóelőadás kitűnő kezdetnek bizonyult, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata fergeteges Liliomfit produkált. A szakmai zsűri is elismerésben részesítette az előadást. Ezt nem követték színvonalas előadások, leszámítva a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Yermáját, Csurulya Csongor rendezésében. A szabadkai népszínház Szomorú vasárnapja elnyerte a Legjobb zenés, szórakoztató előadás díját. A Komáromi Jókai Színház A bor című előadása megkapta a Szülőföld Alap díját. /Köllő Katalin: Jövőre veletek ugyanott, de már nem ugyanúgy? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./

2008. augusztus 27.

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház augusztus 25-én tartotta évadnyitó társulati ülését. Nagy Pál igazgató és Csurulya Csongor művészeti vezető ismertették a 10. jubileumi évad terveit, kitérve a társulat előtt álló vendégszereplésekre, fesztiválmeghívásokra. Az ünnepi évad kiemelkedő eseménye a Kortárs DRÁMAtalálkozó. Az új évad első bemutatójának, Békés Pál A félőlény című mesejátékának a próbái Szilágyi Regina irányításával már megkezdődtek. /Évadkezdés a Tomcsa Sándor Színháznál. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 27./

2008. november 7.

November 7-án mutatja be a szatmári Harag György Társulat Munkácsi Miklós Mindhalálig Beatles című zenés játékát, Csurulya Csongor rendezésében. /Sike Lajos: Mindhalálig Beatles. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./

2009. február 24.

Ödön von Horváth legsikeresebb, Mesél a bécsi erdő című darabjának bemutatójára készül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház – tájékoztatott Nagy Pál színházigazgató. Csurulya Csongor, a társulat rendezője elmondta, hogy a színház szűkös létszámkerete miatt vendégművészek meghívására kényszerültek. Meghívott Zakariás Zalán, a fiatal rendező is. /Bágyi Bencze Jakab: Miről mesél a bécsi erdő? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 24./

2009. július 1.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tevékenységét a leköszönő Czintos József művészeti vezető helyett Keresztes Attila kolozsvári rendező irányítja majd. /Új művészeti vezető. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), júl. 1./ Keresztes Attila 1996-ban végzett a Babes–Bolyai Tudományegyetem Színházművészeti Tanszékén, ekkor szerződött a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz, ahol kezdetben színészként, majd rendezőként dolgozott. Ez évtől tanársegédként is tevékenykedett a BBTE színházművészeti karán, 2002–2008 között pedig a színház művészeti aligazgatója volt. A kormány áprilisban kibocsátott sürgősségi kormányrendelete szerint a válság miatt közintézményekben nem lehet versenyvizsgát kiírni semmiféle állásra. A színház azonban meghatározott időre alkalmazhat bárkit. Amikor ez a válság intézkedésként hozott megszorítás elmúlik, akkor majd kiírják a pályázatot. Keresztes Attila úgy látja, hogy egyfajta kortárs népszínház jegyében kell az évadot és a művészi programot meghirdetni. Mindenképpen elindít műhelymunkát, kiválasztják egy klasszikus szerző darabjait, majd elemezik, tulajdonképpen együtt viszik színre a művet a közönséggel. Beavató színháznak is lehet nevezni. A színháznak van két rendezője, Csurulya Csongor és Szilágyi Regina, ők kapnak feladatot az új évadban is. /Köllő Katalin: Keresztes Attila a szatmári színház új igazgatója. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

2009. augusztus 26.

Egyre több színház ismerteti éves tervezetét, valamint a társulat átszervezését. Augusztus 28-án a Csávási balladával indítja évadját a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. Az előadásban szereplő világhírű szászcsávási zenészek révén a nézők eljutnak egy magyar lakodalomba, egy román keresztelőbe és egy cigánybálba, majd bemutatnak egy városi táncházat és egy fényes nyugati koncertet is. Az előadás egyedi kísérlet arra, hogy az egymás mellett élő három különböző nemzetiségnek egyszerre legyen kulturális követe a nagyvilágban, magyarázta az előadás lényegét Czilli Balázs. A táncjátékot nagy sikerrel játszották Erdély és Magyarország városaiban, a sepsiszentgyörgyi premier után teltház előtt mutatták be Budapesten a Nemzeti Színházban is. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Sínház első bemutatóját szeptember 29-re tervezik, tájékoztatott Nagy B. Sándor, a színház irodalmi titkára: J. B. P. Moliére Mizantróp című darabját mutatják be, Bocsárdi László rendezésében. Azt követően a Karnebál című produkciót, melyet Caragiale Farsang című darabja alapján Alexandru Dabija rendezett. A sepsiszentgyörgyi társulat hat év után újítja fel Tadeusz Slobodzianek – Ilja prófétáját. Szilveszterkor operett és szimfonikus zene gálaestet terveznek Selmeczi György szerkesztésében. A jövő esztendő első felében Gorkij A fény gyermekei című darabját Zakariás Zalán rendezi. Ezek mellett egyéni előadásokat terveznek a színészek, lesz egy vendégjáték, az elmúlt évad több produkcióját műsoron tartják. Váta Lóránt 14 év után a kolozsvári színházhoz igazol, Váta helyét a Sepsiszentgyörgyre nyolc év után visszatérő Szakács László tölti be. A színész 1994-ben szerződött a Tamási Áron Színházhoz, majd 2001-ben a veszprémi társulathoz igazolt át, onnan a zalaegerszegi színházhoz került. Keresztes Attila, a szatmárnémeti Harag György Társulat nemrég kinevezett fiatal igazgatója, állítja színre a Csehov-darabot, a Három nővért. Az október 3-án tartandó bemutató előadáson a helyi társulat mellett fellép Bíró József kolozsvári színművész is. A következő hónapokban további nyolc nagybemutatót ígér az új társulatvezető, mellette két gyermekdarabot is színpadra visznek. Csehov után Tóth Ede népszínművét, a Falu rosszát láthatja a nagyérdemű, Csurulya Csongor rendezésében. Kálmán Imre operettje, a Csárdáskirálynő lesz Keresztes Attila igazgató második rendezése. A további tervezett bemutatók: Malacbefőtt című szociobörleszk, melynek szerzője Tasnádi István a nyíregyházi színház igazgatója, rendezője Tasnádi Csaba, az anyaországi Kiss Csaba Hazatérés Dániába című drámája, a Veszett fejsze nyele című vígjáték, a Bohóc kerestetik című stúdió-előadás. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban első ízben osztották ki a színészek által alapított Kulissza-díjat, amelyet a múlt évadban végzett háttérmunkájáért Szűcs-Olcsváry Gellért műszaki vezető kapott. Elkezdődtek Federico Garcia Lorca Bernarda Alba háza című drámájának és Matei Visniec És a csellóval mi legyen? című előadásának próbái. /Kovács Zsolt, Sike Lajos: Új évadra készülőben. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./

2009. szeptember 1.

A korábbinál nagyobb létszámú színészcsapattal és a kortárs drámát népszerűsítő fesztivál szervezésével vágott neki az új évadnak a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Az udvarhelyi társulat eddig tizenegy tagú volt, az új évadot azonban már tizenhatan kezdik. A teátrumban próbálják Federico Garcia Lorca Bernarda Alba háza című drámáját Csurulya Csongor rendezésében, melyet négy színház közös produkciójaként viszik színre (egy olasz, egy spanyol és egy lengyel társulattal együtt), egy európai színházi projekt keretében. A színház az előadások sorát a Bernarda Alba házával nyitja, a következő bemutató vígjáték lesz: Megyeri Zoltán viszi színre a Senki sem tökéletes, avagy nincs, aki hűvösen szereti című zenés vígjátékot. Shakespeare Ahogy tetszik-jét Anca Bradu rendezi a jövő év elején. Stúdió-előadások is készülnek. A gyermekeknek szóló bérletes előadások sorában az udvarhelyi csapat Tordon Ákos-Szilágyi Regina Skatulyácska (rendező Szilágyi Regina), a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Benedek Elek Többsincs királyfi című mesejátékát (rendező Barabás Árpád), a csíkszeredai Csíki Játékszín pedig Budaházi Attila A halhatatlan herceg című mesejátékát adja elő a szerző rendezésében. Ebben az évadban is megszervezik a DráMa kortárs színházi találkozót Székelyudvarhelyen. /Nagyobb társulattal kezdik az új évadot Udvarhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./

2009. szeptember 15.

Keresztes Attila, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának új művészeti igazgatója változatos évadtervet állított össze, hogy mindenki találjon magának érdekes előadást. Csehov Három nővérével kezd a társulat, Keresztes Attila rendezésében. Ezt a Tasnádi István alkotta Malacbefőtt című zenés szociobörleszk követi, amelyet a szerző testvére, Tasnádi Csaba, a nyíregyházi színház direktora visz színre. Tóth Ede A falu rossza című darabját Csurulya Csongor, a szatmári Harag György Társulat állandó rendezője állít színpadra. Szilágyi Regina rendezésében tekinthetik meg majd a kicsik a Holle anyót. A Szilágyi Regina irányította bábszínház a tőle megszokott ütemben készíti előadásait. December 30-án lesz a Csárdáskirálynő bemutatója. „Az évad szerintem legfontosabb előadása a Mohácsi István Veszett fejsze című átiratából készült előadás lesz, Mohácsi János rendezésében”– fogalmazott a művészeti vezető. Előadják meg a magyarországi drámaíró-rendező, Kiss Csaba Hazatérés Dániába című tragédiáját Albu István rendezésében. A színiévadot a Csurulya Csongor rendezte és Matei Visniec által írt Bohóc kerestetik című stúdió-előadás zárja. /Végh Balázs: Változatos évadra számíthatnak a szatmári színházkedvelők. = Krónika (Kolozsvár), szept. 15./

2009. november 20.

November 20-án mutatja be a szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata Tóth Ede A falu rossza című népszínművét. A csaknem 150 éves darabot Csurulya Csongor vitte színpadra, aki a partiumi társulat állandó rendezője, valamint a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője. /Végh Balázs: „Mesés” népszínművet mutatnak be a szatmárnémeti Északi Színházban. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./


lapozás: 1-30 | 31-45




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék